szabadpéntek

Szabadpéntek

-kis fantázia V.Á.-nak-

Szerencsére az örökké parázsos szeme csukva. Kíváncsiságból, ha belenézek, kávátlan kútba hullok, és ott töltöm az éjszakát. Már a buli elején, ahogy beléptem, kiszúrtam. Felelet a feleletre. Mintha haragudna.

Az asztal alá bújok, hogy az arca egyvonalban legyen az enyémmel. Ájultan alszik a padon, térdei felhúzva, az oldalán fekszik. Titokban elhúzok két tincset a kissé elnyílt ajkáról és lopva megszagolom a nyirkos tarkót.  Valamit alig érthetően motyogok neki, nyöszörög, beledugom az ujjam a fellazult ököl kis résébe. Nem nagyon akarok mást pillanatnyilag, vagy talán nem is merek. Vizsgálgatom a haját. Ez a temérdek sötéten csillogó möbiusz az eredendő bűn maga, felbátorodva beletúrok kissé, de örülök, hogy meg sem moccan.

 A színpadról levonultak a zenészek, kivéve egyet: a trombitást, aki fentről egy lányt néz. Az egészen lassú mozdulatokkal táncol a spotlámpa vörös fénykörében: a teremben forró a levegő, forró és párás, kezdem azt érezni, mindenki van annyira részeg, hogy fel se tűnjön nekik, hogy hol lehet ez a fiú, aki még vagy húsz perce eksztatikusan üvöltött és fröcskölte szét a sört, akár a spermát, a vonagló tömegre.

Közelebb furakodom a fejéhez, és a számba veszem a haját, de ettől hirtelen elszomorodom, hirtelen magányos leszek, mint egy beszélő állat a tisztás közepén és arra gondolok, van-e ott fény, amerre most jár, mondjuk valami tisztább ennél a vörösnél. Igyekszem letépni róla nemisége büszke kis lobogóit.  Gátlástalanul tapogatom az arcát, újra rajzolom a szemöldöke határozott ívét.  A szája sarkában megcsillan némi nyál. Suttogva mondom neki: „Hé, tetszik a hajad szaga. Ugye hallasz?

Egészen kicsire kuporodok. Ez egy film, de nem mozog, csak a szám.

„Egy babazsúron vagyunk. Te még egészen kisfiú vagy és az anyukádba szerelmes. Anyukád nem sejti, hogy mindent tudsz róla, és hogy éjjel arról álmodsz, hogy a szoknyája alatt élsz. Egy kis virág vagy, egy apró nárcisz: sárga, mint az irigység. Ő táplál téged és melenget. Az álom Istentől való, és te igyekszel felnőni, hogy ne csak a száddal érinthesd meg a mellét. Hogy inkább maradj istentelen.”

Éjfél felé elköszönök tőle, és az ujjai közé csempészek egy szál sodort cigarettát: a csókom nyoma a márka rajta.

Őszi kép

Szép ez az ősz.

A novemberi udvar tiszta irodalom:

a színek élesek, akár a tagmondathatárok.

A dalban úgy van, ha fehér galamb száll a házra,

valaki útnak indul az ott lakók közül, de én ide folyton visszatérek.

Ez a ház a szégyenemtől vöröslik, mégis benne élek,

a galambok meg szürkék mint az elvágott köldökzsinór.

A hajnali etetés után

kitárom az ablakot és belehallgatok, mint egy telefonba, a körúti morajba.

Itt álmában minden csenget egy picit.

A gangon a villany égve van hagyva

a későn jövőknek.

Odalenn ezernyi ezüsthátú levél várja a feltámadást: most békében nyugszanak.

Búcsúvers Dórinak

egy Radiohead szám alá

Lassan indul be, de szép lesz. Ablak mellé ülj!

A táj ilyenkor terítő, a Duna ottfelejtett ezüstlánc.

Dobol a vér a füledben, no exit tízezer méteren.

Ha majd a mustár parton sétálsz, - bár tudom, abban a könnyű

szélben mindent elfelejtesz- írd le neveinket, hadd kóstoljon meg

bennünket is az ismeretlen óceán veled egy időben.

talált levél

Szia Fruzsi!

Nagyon kedves dolog volt tőled, hogy a Lujza szülinapja alkalmából meglepted őt egy kedves kicsi Bambival. Annyira tetszik neki, hogy a mai lefekvésnél már azt hozta magával, és mondja mindenkinek, hogy ő azt a Fruzsitól kapta.
Este a Dorottyával meg is nézték a filmet.
Szóval, köszönjük az ajándékot, és hogy gondoltál ránk!
Dóri

részlet egy készülő---

Kegyelmi állapotok

-a Férj három története-

1. 

(Charles Bovary én vagyok)

A Férj nekilökte a nőt a présház falának. Egészen a pincétől követte az imbolygó lépteit, azt azonban, hogy a válla meg-megrándul, csak az utcai lámpa fénykörébe érve vette észre. A zene túl hangosan dübörgött ahhoz, hogy a szipogását meghallja. A ház előtt érte utol. A vállánál ragadta meg, és a felé forduló, nedves arctól azt kérdezte:

- Miért sírsz? – A kezével szorosan fogta a csupaszon hagyott vállat, kicsit belé is kapaszkodott, a lépcsőn megtántorodott, ahogy az utolsó feles felduzzasztotta ereiben a vért. A nő sírástól és pálinkától kivörösödött szeme felcsillant egy pillanatra a váratlan érintéstől, de ez a meglepődés keltette fény ki is hunyt rögtön, ahogy a Férj szemébe nézett. Lehunyta fekete szempilláit és elcsukló hangon kisvártatva azt felelte:

- De hát annyira szeretem… - Ettől a kinyilatkoztatástól újra felbugyogott benne a fájdalom kis patakja, és felnyögve megint sírni kezdett. A Férj nézte egy darabig a nő tehetetlenségét, majd azzal a kezével, amivel a vállát fogta eddig, szelíden, de mégis valamiféle indokolatlan határozottsággal a falhoz lökte. A nő szájából- ami az önfeledt sírástól szintén ki volt vörösödve és kissé felduzzadva- egy kis nyál csordult ki. A lökéstől ez a száj hirtelen megrándult, mint egy giliszta, amelyet kettévágnak. A nő kinyújtotta a karját, összemarkolt egy darabot a Férj mellkasán a pólóból, majd a fejét a Férj bal mellébe fúrta, és tovább nyöszörgött így meghajolva. A Férj teljes erejéből a falhoz préselte, megragadta a combját, és ugyanazzal a szelíd, ellentmondást nem tűrő határozottsággal odanyomta a nyirkos, sima házfalnak, mint amellyel ezt a egész nőt eddig irányította. Az ujjaival félresodorta a bugyit, és a csiklót kereste. Aznap is, ahogy egész héten minden nap forróság volt, gőzölgött a balatoni táj mint egy tányér leves,  az emberről patakokban folyt az izzadtság, ami a nap végére a bőrön ragacsossá vált, ahogy a porral összekeveredett. Ragacsos volt, és lüktetni kezdett az érintésre a csikló, a kapkodó, gyors mozdulatoktól egyre nedvesebb lett a Férj keze. A punci is könnyezett: csurom nedvesség volt akkor éjjel ez a nő. Nagyon furcsán szedte a levegőt, ahogy a Férj egyre mélyebbre és ütemesebben tolta fel-le benne a farkát, ekkor már régen nem tudta abbahagyni a sírást. Csuklani kezdett, hosszan csuklott már az órák óta tartó sírástól, sípolva szedte a levegőt, mint gyerekkorában, ha nagyon belemelegedett a hisztibe, és annyira belehajszolta magát, hogy pár pillanatra maga is elhitte, hogy ez az aritmiás lélegzés a rendjénvaló. A haja kibomlott, hosszú szálak tapadtak belőle a Férj karjára, a többi pedig az ütemes mozgásuktól ott repkedett félrebicsaklott feje körül. Ha volt valaki a kihalt utcán ezekben a percekben, aki látta volna őket, azt hitte volna, hogy ezek ketten a megelevendett dans macabre itt a badacsonyi pincék között. A félhalott lány és az utolsó Vőlegény. Nagyon halk és éles, madárszerű hangot adott ki magából a nő, ahogy elélvezett: szinte elvegyült a hajnali rigók őrült csivitelése között. Kis idő múlva a nő azt kérdezte a Férjtől:

- Van zsepid?

A házzal szemben, a keleti lankák felől lassan följött a nap.

   

2. (Patchwork)

Mert ebben a kapcsolatban sokáig nem csak ketten voltunk. A Szőke, én, és Lenn, a régi nője a tudat alatt, aki néha nagyon is tudatosan megjelent fenn, a színen. Vagy ahogy Lóskai mondogatta: Lenn megint előjött a fagyasztóból. Tél volt, amikor először előmászott. Nem tudtam sokáig, de a közelünkben élt. Sétáltam a ligetben, Lennre gondoltam, ahogy előmászik, felmelegszik a színen, vagy hát, bemelegszik, mint egy színpadi lámpa, és lassan elmúltak a belső szerveim. Én voltam a színpad, szinte kértem Szőkét, játszanak Lennel ezt-azt rajtam, fogócskázzanak, évődjenek, verekedjenek, ahogy régen. Különféle darabokat írtam nekik, banális kis hülyeségeket.

Barcelonai nyár – színmű 4 részben-

I.szín

A színpad közepén egy kissé lestrapált piros kanapé, egy fiatal, jóképű, tejfölszőke hajú férfi fekszik rajta. A kanapé körül szétdobált holmik: zoknik, üres és félig kiürült cigisdobozok, hamutál, szétnyitogatott könyvek, sörösdobozok. Egy piros-fehér utazótáska becsukva.

Szőke: (a közönség felé) Leszerveztem. Eljön. Négy nap, négy éjszaka. Megőrjít ez a nő, de valamiért megbízom benne.  Apuka!  Adja hozzám feleségül a lányát! Már az maga a mennyország, amikor beléhatolok.

Felkel, rágyújt, felteszi a napszemüvegét. Felveszi a táskáját, sietve távozik.

 II.szín

Zsúfolt tengerpart, kordélután.

 Lennen csak egy fürdőbugyi van, hanyatt fekszik. Szőke mellette a homokban: fényképeket készít róla, a lábujjairól, az eperszínű mellbimbójáról, az elkenődött szemfestékéről. Mindről közelit, feldarabolja a testét. Otthon majd mappába rendezgeti ezeket a képeket, dátum szerint, napra pontosan. Előhívat egyet-kettőt, és olyan aranyozott keretbe teszi őket, mint a szentképeket szokás. Nem meri kitenni a falra, több dobozba temeti majd őket.

Lenn: Ne fotózz már ennyit!

Szőke: Nyugi már, olyan szép a cicid, nem szeretkezünk itt? (megmarkolja a farkát)

Lenn (nevet) Itt, mindenki előtt? Csak ha bekensz előtte naptejjel. Mindenhol!

Szőke (bekeni) Lenn, te olyan vagy, mint egy antik szobor, akit sorra megcsodáltak az istenek, ezért megelevenedett és táncra perdült. Gyere be a vízbe, simogatni akarlak. (A nő lába közé nyúl)

Lenn: Na, olyan közönséges vagy, tisztára, mint egy cigány! (Hirtelen felugrik, szájon csókolja a férfit és beszalad a vízbe.)

A férfi nézi egy darabig, ahogy eltűnik a tengerben, és arra gondol milyen volt, amikor először látta meg, ott a hegyesdi bányatóban, ahogy jött kifelé a habokból. Elszégyelli magát önmaga előtt ettől a hirtelen rátörő érzékenységtől, és a parti büfé felé indul.

III. szín

Este, szálloda. 

A férfi az ágyban fekszik, a nő az ablakon kihajolva az utcát fürkészi. Egy részeg nő valami dalt énekel hangosan spanyolul.

Lenn: Az a nő lehetne akár az anyám: öreg és bolond, aki túl feltűnő ruhákat hord, és kacsázva jár, mint valami idétlen fruska.  De a legrosszabb az, amikor az utcán leszólít embereket, kérdéseket tesz fel nekik, és az emberek zavarodottan válaszolnak valamit, vagy egyszerűen kikerülik: ekkor ő hisztérikusan felröhög. Olyankor megállok és elfordulok egy kirakat felé. Látom a tükörben az arcomon az ő vonásait.

Szőke: Olyan formás feneked van, szerintem nincs mitől félned. Lenn, te örökké fiatal maradsz.

A nő elfordul az ablakból, leveszi a trikóját, az ágyra dobja, a férfi mellé. Átöltözik.

Lenn: Gyere, menjünk ki a Güell parkba, tekerjünk egy cigit, és együnk valamit.

IV. szín

Güell-park.

Egymással szemközti padon ülnek a félhomályban. Egy félig üres vörösbor van a férfi kezében. A nő hunyorogva rajzol.

Szőke: Szeretek veled utazni. Teljesen megváltozol, ha átlépjük az országhatárt. Hagyd már ott azt a balfaszt és költözzünk össze, ha hazamentünk!

Lenn: Ne mozgasd a szád, így nem tudlak lerajzolni!

Szőke: Eladnám a körtéri pecót és vennék egy kisebb házat a hegyen, amiben lenne egy műterem. Lenne helye a rajzaidnak, mindennap szeretkeznénk, csak ünnepnap szívnánk, és te fánkot sütnél.

Lenn: Ricsinek szüksége van rám, értsd meg, még nem állt le teljesen.

Szőke: Nagy farka van, ugye? Nagyobb, mint az enyém, alig fér be a szádba, igaz? Ha vele kefélsz, attól élvezel el, ha elképzeled, ahogy titokban megleslek titeket, és szépen megőrülök.

Lenn (ingerülten) Erről nem akarok beszélni. Add ide a bort, kérlek.

A nő iszik, az smsre gondol, amit talán elolvashatott a férfi. Merre jársz most?

Élvezi ezt a játékot: a sehol sem levést, azt, hogy tulajdonképpen egyik férfi sem kaphatja meg őt igazán. Kicsit átlibbenni a határon. De mi is az a határ? A függöny, ahogy a szél hintáztatja a külvilág és a szoba között. A kontúr, ahogy túlfolyik rajta a sötét tus, ha túl sok bort ivott már és remeg a keze. 

A Jedermann-percesek

1

Minden egyedül ülőt szép lassan elneveztünk. Már nem vagyunk egyedülállók.

2

Kinn mintha esett volna, de itt benn gőzölgő tavasz, forró cukkini, és bár nem láttad, de belesírtam a levesbe, mert észrevettem, milyen szép a szád.

3

Csak ültem, szorosan melletted.

4

Siess vissza, hiányzol.

5

Jöjjön be, ha sírok! Vegye észre. Öleljen át, hogy kibújhassak belőle.

6

Hát semmi. Leszerelték a tetőt, a nyitott színre hullt be a hó. Az évek, mint a függönyök, hirtelen szétrebbentek. Minden világos.

7

Tiltakozom a testem ellen. Emlékszel, amikor elmeséltem még rögtön éjjel, hogy álmomban leszoptalak?

8

Színház-e ha csak az azt játszók gondolják annak?

8

Olyan helyen dugott seggbe, ahol csótányok is voltak. Egy kínai teázóban, éjszaka, a földön.

9

Ha sötétben megyek át a Margit hídon.

10

De legszebb délben, eozinszínű volt a Duna, esküszöm.

11

Pedig milyen szépen felszedtelek. Csókolózni akarsz?

12

Mindent látsz onnan? Vedd fel azt a mickeyrourke-os napszemüveged és szeretkezzünk.

13

Vagy csak aludjunk. A szemet a lehető legtovább és legtöbbször nyitvatartani.

14

Figyelek. Most kit tükrözöl.

15

Nő, az mindig akad. Arra kérje, énekeljen!

16

Milyen szépek vagytok ti lányok.

17

Fekszem hanyatt, valamit muszáj dúdolni, hogy elmúljon az éjszaka. Erre bejön egy idegen, befekszik a takaróm alá. Nem kér meg semmire.

18

Bemutatom a férjemet.

19

De nem mint a betegség, hanem csak ez a hangsor jutott az eszembe, ez illik rád.

20

És amikor megcsókoltam, olyan íze volt a szájának, mint a krumplicukor. Tudna tehát a hölgynek bort ajánlani?

21

Arra kér, hogy vágjak le egy kicsit a sarkamból, hogy beleférjen a volt neje cipőjébe a lábam.

22

Élvezzen el, ha ránézek!

23

Már attól elélvezek, ha rám néz.

24

Végül attól nyugodott meg, ha a tarkójára tettem a kezem.

25

Biztosan nem akar szeretőt tartani?

26

De csak ha a puszta földön lehet vele. Horzsoljon föl.

27

Miféle földalatti harc?

28

Ez a világvégi ólmeleg, ami dől belőled.

29

Órákig keressük a parkolóhelyet, a combomon a kezed.

30

Neked hol az otthonod?

31

Azokban a percekben.