Last minute

Szokásos esti sétájára indult A.úr. Kockás papucs volt rajta, füléből kikunkorodtak a fehér szőrök, szakálla halványrózsaszín bozót: az aznapi pörkölt szaftja ült meg benne. Hosszúra hagyott zsíros, ősz haját finoman birizgálta a viharsarki szél. Az Ó utca egy földszinti kis bérházából indult, szíve lassú metronómjára lépkedett, kirakatok előtt meg-megállva, simítva egyet szakállán. A szembejövőknek fel sem tűnt az ezüstfejű sétabotja. A.úr olykor kedvesen visszavakkantott képzeletbeli kutyájának, Pierre-nek. A Fehér hídon át sétált, kezét háta mögött összekulcsolva, kissé előredőlve: mintha hátán egy hatalmas puttony volna, benne nyolcvan év súlya: a szomorúság telei, háborúk, elfogyasztott asszonyszívek, penészes kenyerek, a tenger. A marokkói zöldmárvány tenger.
A. úr régóta egyedül élt, abban a házban, amelybe Irina is költözött pár hete. Nem tudni mióta lakhatott ott, húsz- ötven, vagy száz éve, s hogy volt-e felesége, gyermeke. Senkihez sem szólt, az arcán idegrángások vonultak időnként át, beborult elméjének hideg- és melegfrontjai. A lakók nem szerették, féltek tőle: ajtajára vastag fekete filccel: „A. úr kissé szarszagú!” feliratot írták.
Az egyik szeme üvegből volt, furcsa, régi darab: írisze sáfrányszínűre festve.
Irina azonban az első naptól kezdve mindig hangosan köszönt neki: még a beköltözés napján történt, hogy lesegítette őt a lépcsőn. A.úr köszönet helyett egy kamaszfiú pimaszságával belecsípett a lány fenekébe, és hangosan, szívből fölnevetett.

*
A szél felerősödött, és mire az első busz megérkezett, a haját teljesen összekócolta, szeme és szája megtelt a külvárosi porral. A busz az ólmos álmoktól félig rágott arcokkal, kókadozó fejekkel volt tele. Harisnyáján lefutott egy szem, szoknyáját gyorsan ráhúzta, de aztán átvillant rajta, ez a lyuk ezen a harisnyán, ezen a járaton senkit sem érdekel.
Mephistot érdekelné. Mephisto belefúrná az ujját ebbe a lyukba. Mephistot felizgatná a fekete harisnya és a körömnyi fehér bőr kontrasztja. Mephisto rátapasztaná a tenyerét erre a lyukra, hogy más férfi ne lássa. De Mephisto nincs velem. Egy hete, hogy kitavaszodott.

*

A. úr kissé elfáradt, botjára támaszkodva nézte kicsit az éjszakát. A Fehér híd volt a leghosszabb híd a városban, gyalog nem is szoktak ezért átkelni rajta: a folyó itt írt le egy kanyart, a fenyvesek mögött pedig már az elkékült határ húzódott.
Ígérem, hozok neked gyöngyhalakat. A víz a te elemed. Sosina, már közel vagyok.
Továbbindult, zsebéből gyógynövényes kekszet majszolt, dobott egyet- egyet Pierre-nek is. Minden séta alkalmával dobott a háta mögé fiktív kis barátjának, így ha valaki egyszer följegyzést készített volna ezekről az éjszakába nyúló magányos és céltalan kóborlásokról, könnyen észrevehette volna, hogy A.úr az évek alatt kétmillió-kétszázezerszer varrta össze elpotyogtatott kekszeivel a város távoli pontjait egymással.
Az alsó rakparton hűvös volt, fényreklámok villogtak, a kandeláberek narancs fénye az üveg mögé zárt plakátokra hunyorgott. Plazmatévék, bankok, lakóparkok, tengerparti kedvezményes üdülések óriásplakátjai voltak ezek: fák helyett szegélyezték a hosszú úttestet. A folyó nyugtalanul nyaldosta a betonpartot. Egy hete, hogy kitavaszodott, Pierre.
Nem hagy nyugodni a hold, mondják, hogy egy kost látni benne, mondják, hogy koponyát, de bizony mondom öregem, nekem semmi egyéb, csak azok a kicsiny ezüstpikkelyes mellek jutnak az eszembe róla.
A. úr kilépett kockás papucsából. Tenyerében egy rozsdás kulcsot szorongatott.

*
A körúton dugóba kerültek, és a parti megálló még messze volt. Biciklivel kellet volna, hogy jöjjek. Igaz, akkor nem tudnék olvasni. Történeteket akarok. Belefeledkezni.
A nap kisütött, és úgy tűnt, hogy úgy is marad egészen délutánig. Irina mellé a következő megállónál egy fiatal lány ült: a karjára egy hatalmas, kitátott szájú hal volt tetoválva. A bőre valószínűtlenül fehér volt, vagy nem is fehér, inkább mint a higany.
Lekanyarodtak a hídról, homlokát az üvegnek tapasztotta, és bámulta az óriási, elejtett nyakláncként kanyargó folyót.
A végállomás előtti megállónál a tetovált lánnyal együtt szállt le, és határozottan érezte, hogy a korareggeli tülekedésben valaki meglökte hátulról: könyvét leejtette.
Lehajolva észrevette a csillogó fehérhomokot a járólapon.
A marokkói álomnyaralást hirdető reklámplakát üvegvitrin ajtaja kitárva, a plakátzöld papírtengert a szél cibálta.
Az ajtó előtt egy pár kockás, elnyűtt papucs árválkodott.

és három.

Bal mellemre vonom a lángolószeműt, jobb mellemre vonom a krisztus-arcút. rengeteg hő szabadul fel perceken belül, és a bimbókból szivárogni kezd a tej. fényes nappal van, a szél kocogtatja a redőnyt a kétméteres ablakokhoz, a vitrin üvege meg-megrezzen, ahogy a lenn, a rakparton elzúg egy villamos: kicsi földrengés, és én húnyt pillák alatt őrzöm tovább e vonulást.
A hajukat simogatom, amíg isznak, isznak belőlem, hosszú percekig tart, a mellem fáradni kezd, vége, nincs több tej, lefekszünk, végignyúlunk az ágyon, a Kék Vénusz a falról néz minket, mindhármunk homloka gyöngyözik e rövid aktus után, és meztelenre vetkőzve szorosan egymáshoz tapadunk, mintha láthatatlan kötéllel kötnének gúzsba vélt vallatóink. így alszunk, tejesbárány-illatú testek vagy két-három napon át.

ez kettő

Irina vagyok. Irina, a kurva-

Ketten jönnek.
Az első vékony, Krisztus-arcú, alacsony, a második vékony, de magas, a szemében mintha egy fenyveserdő lángolna, Mephisto emberbőrbe bújva.
A lakás a negyedik emeleten van, keskeny folyosó, jönnek utánam, egyikőnk se szól semmit, amíg a szobába lépünk, kicsit zavarban vagyok, azt hiszem ők is, vágy nehezül rám, ülünk hárman a szakadós ágyon, ami persze most is leszakad, mindegy mitől, az összadódott súlytól- vagy az összeadódott zavartól, amíg megcsinálják, én bort hozok be, levendula a párnán, a gép bekapcsolva, zenéket mutatnak egymásnak, az egésznek olyan beltéri piknik jellege van, töltök a borból a három papírpohárba, leveszem a trikóm, és közéjük ülök.

ez egy

És a mai napon Irina átlépte a (l)élektani határt, letette táskáját az ismeretlen színű földre, és így kiáltott:
Teringettét! Az élet álom.

Következzenek a feljegyzések a viharsarokból.