2013. szeptember 13., péntek

Tájékozódás bajban



Nem az utat néztem, a szétvetett combjaid,
nem a kezed a sebváltón, a gyereket a visszapillantóból.
A felhőt néztem, azt a trombózisos eret az égbolt kék szívén,
ahogyan tágul, robbanni kész, mi mégis távolodunk tőle.
Nem baj, hogy idegen vagy, megsimogatlak,
a fejeden a foltokat, most jöttél meg a rákból,
mintha az egy szégyellnivaló munka lenne.
Meg kéne szüljelek újra, hogy fölsírj végre rendesen,
ha ütlek.
Nem beszélgetni akartam,
csak egy jelet kerestem a beszédhez,
egy táblát, mégis merre kanyarodjak,
ha madarak szedik fel a hazafelé vezető utat,
de legalábbis azt a szót, hogy haza.

Ülj le, tragédia

Nem is a látvány volt megdöbbentő,
egy eldohányzott arcú nő a balkoni keretben,
hanem az, hogy a mellé kitett óriás Micimackóból
mindjárt kettő van,
az egyik a másik fejére téve.
Zakatolt bennem tovább, mentettem másként a képet,
a következő megálló
tavasztól őszig tartott, mikor
jeleztem, leszállnék, vagy  át- egy kevésbé üresebbe -

Mert nem rossz egyedül, csak unalmas,
mint mindennap ugyanarról a sínpárról
álmodni, ami előtted fut, és pontosan tudod, hol lesz összekötve.
A balkonon állni mozdulatlan, nincs hova lépni,
biblikus bosszúból ülni a hím-
tag fejére.