részlet egy készülő---

Kegyelmi állapotok

-a Férj három története-

1. 

(Charles Bovary én vagyok)

A Férj nekilökte a nőt a présház falának. Egészen a pincétől követte az imbolygó lépteit, azt azonban, hogy a válla meg-megrándul, csak az utcai lámpa fénykörébe érve vette észre. A zene túl hangosan dübörgött ahhoz, hogy a szipogását meghallja. A ház előtt érte utol. A vállánál ragadta meg, és a felé forduló, nedves arctól azt kérdezte:

- Miért sírsz? – A kezével szorosan fogta a csupaszon hagyott vállat, kicsit belé is kapaszkodott, a lépcsőn megtántorodott, ahogy az utolsó feles felduzzasztotta ereiben a vért. A nő sírástól és pálinkától kivörösödött szeme felcsillant egy pillanatra a váratlan érintéstől, de ez a meglepődés keltette fény ki is hunyt rögtön, ahogy a Férj szemébe nézett. Lehunyta fekete szempilláit és elcsukló hangon kisvártatva azt felelte:

- De hát annyira szeretem… - Ettől a kinyilatkoztatástól újra felbugyogott benne a fájdalom kis patakja, és felnyögve megint sírni kezdett. A Férj nézte egy darabig a nő tehetetlenségét, majd azzal a kezével, amivel a vállát fogta eddig, szelíden, de mégis valamiféle indokolatlan határozottsággal a falhoz lökte. A nő szájából- ami az önfeledt sírástól szintén ki volt vörösödve és kissé felduzzadva- egy kis nyál csordult ki. A lökéstől ez a száj hirtelen megrándult, mint egy giliszta, amelyet kettévágnak. A nő kinyújtotta a karját, összemarkolt egy darabot a Férj mellkasán a pólóból, majd a fejét a Férj bal mellébe fúrta, és tovább nyöszörgött így meghajolva. A Férj teljes erejéből a falhoz préselte, megragadta a combját, és ugyanazzal a szelíd, ellentmondást nem tűrő határozottsággal odanyomta a nyirkos, sima házfalnak, mint amellyel ezt a egész nőt eddig irányította. Az ujjaival félresodorta a bugyit, és a csiklót kereste. Aznap is, ahogy egész héten minden nap forróság volt, gőzölgött a balatoni táj mint egy tányér leves,  az emberről patakokban folyt az izzadtság, ami a nap végére a bőrön ragacsossá vált, ahogy a porral összekeveredett. Ragacsos volt, és lüktetni kezdett az érintésre a csikló, a kapkodó, gyors mozdulatoktól egyre nedvesebb lett a Férj keze. A punci is könnyezett: csurom nedvesség volt akkor éjjel ez a nő. Nagyon furcsán szedte a levegőt, ahogy a Férj egyre mélyebbre és ütemesebben tolta fel-le benne a farkát, ekkor már régen nem tudta abbahagyni a sírást. Csuklani kezdett, hosszan csuklott már az órák óta tartó sírástól, sípolva szedte a levegőt, mint gyerekkorában, ha nagyon belemelegedett a hisztibe, és annyira belehajszolta magát, hogy pár pillanatra maga is elhitte, hogy ez az aritmiás lélegzés a rendjénvaló. A haja kibomlott, hosszú szálak tapadtak belőle a Férj karjára, a többi pedig az ütemes mozgásuktól ott repkedett félrebicsaklott feje körül. Ha volt valaki a kihalt utcán ezekben a percekben, aki látta volna őket, azt hitte volna, hogy ezek ketten a megelevendett dans macabre itt a badacsonyi pincék között. A félhalott lány és az utolsó Vőlegény. Nagyon halk és éles, madárszerű hangot adott ki magából a nő, ahogy elélvezett: szinte elvegyült a hajnali rigók őrült csivitelése között. Kis idő múlva a nő azt kérdezte a Férjtől:

- Van zsepid?

A házzal szemben, a keleti lankák felől lassan följött a nap.

   

2. (Patchwork)

Mert ebben a kapcsolatban sokáig nem csak ketten voltunk. A Szőke, én, és Lenn, a régi nője a tudat alatt, aki néha nagyon is tudatosan megjelent fenn, a színen. Vagy ahogy Lóskai mondogatta: Lenn megint előjött a fagyasztóból. Tél volt, amikor először előmászott. Nem tudtam sokáig, de a közelünkben élt. Sétáltam a ligetben, Lennre gondoltam, ahogy előmászik, felmelegszik a színen, vagy hát, bemelegszik, mint egy színpadi lámpa, és lassan elmúltak a belső szerveim. Én voltam a színpad, szinte kértem Szőkét, játszanak Lennel ezt-azt rajtam, fogócskázzanak, évődjenek, verekedjenek, ahogy régen. Különféle darabokat írtam nekik, banális kis hülyeségeket.

Barcelonai nyár – színmű 4 részben-

I.szín

A színpad közepén egy kissé lestrapált piros kanapé, egy fiatal, jóképű, tejfölszőke hajú férfi fekszik rajta. A kanapé körül szétdobált holmik: zoknik, üres és félig kiürült cigisdobozok, hamutál, szétnyitogatott könyvek, sörösdobozok. Egy piros-fehér utazótáska becsukva.

Szőke: (a közönség felé) Leszerveztem. Eljön. Négy nap, négy éjszaka. Megőrjít ez a nő, de valamiért megbízom benne.  Apuka!  Adja hozzám feleségül a lányát! Már az maga a mennyország, amikor beléhatolok.

Felkel, rágyújt, felteszi a napszemüvegét. Felveszi a táskáját, sietve távozik.

 II.szín

Zsúfolt tengerpart, kordélután.

 Lennen csak egy fürdőbugyi van, hanyatt fekszik. Szőke mellette a homokban: fényképeket készít róla, a lábujjairól, az eperszínű mellbimbójáról, az elkenődött szemfestékéről. Mindről közelit, feldarabolja a testét. Otthon majd mappába rendezgeti ezeket a képeket, dátum szerint, napra pontosan. Előhívat egyet-kettőt, és olyan aranyozott keretbe teszi őket, mint a szentképeket szokás. Nem meri kitenni a falra, több dobozba temeti majd őket.

Lenn: Ne fotózz már ennyit!

Szőke: Nyugi már, olyan szép a cicid, nem szeretkezünk itt? (megmarkolja a farkát)

Lenn (nevet) Itt, mindenki előtt? Csak ha bekensz előtte naptejjel. Mindenhol!

Szőke (bekeni) Lenn, te olyan vagy, mint egy antik szobor, akit sorra megcsodáltak az istenek, ezért megelevenedett és táncra perdült. Gyere be a vízbe, simogatni akarlak. (A nő lába közé nyúl)

Lenn: Na, olyan közönséges vagy, tisztára, mint egy cigány! (Hirtelen felugrik, szájon csókolja a férfit és beszalad a vízbe.)

A férfi nézi egy darabig, ahogy eltűnik a tengerben, és arra gondol milyen volt, amikor először látta meg, ott a hegyesdi bányatóban, ahogy jött kifelé a habokból. Elszégyelli magát önmaga előtt ettől a hirtelen rátörő érzékenységtől, és a parti büfé felé indul.

III. szín

Este, szálloda. 

A férfi az ágyban fekszik, a nő az ablakon kihajolva az utcát fürkészi. Egy részeg nő valami dalt énekel hangosan spanyolul.

Lenn: Az a nő lehetne akár az anyám: öreg és bolond, aki túl feltűnő ruhákat hord, és kacsázva jár, mint valami idétlen fruska.  De a legrosszabb az, amikor az utcán leszólít embereket, kérdéseket tesz fel nekik, és az emberek zavarodottan válaszolnak valamit, vagy egyszerűen kikerülik: ekkor ő hisztérikusan felröhög. Olyankor megállok és elfordulok egy kirakat felé. Látom a tükörben az arcomon az ő vonásait.

Szőke: Olyan formás feneked van, szerintem nincs mitől félned. Lenn, te örökké fiatal maradsz.

A nő elfordul az ablakból, leveszi a trikóját, az ágyra dobja, a férfi mellé. Átöltözik.

Lenn: Gyere, menjünk ki a Güell parkba, tekerjünk egy cigit, és együnk valamit.

IV. szín

Güell-park.

Egymással szemközti padon ülnek a félhomályban. Egy félig üres vörösbor van a férfi kezében. A nő hunyorogva rajzol.

Szőke: Szeretek veled utazni. Teljesen megváltozol, ha átlépjük az országhatárt. Hagyd már ott azt a balfaszt és költözzünk össze, ha hazamentünk!

Lenn: Ne mozgasd a szád, így nem tudlak lerajzolni!

Szőke: Eladnám a körtéri pecót és vennék egy kisebb házat a hegyen, amiben lenne egy műterem. Lenne helye a rajzaidnak, mindennap szeretkeznénk, csak ünnepnap szívnánk, és te fánkot sütnél.

Lenn: Ricsinek szüksége van rám, értsd meg, még nem állt le teljesen.

Szőke: Nagy farka van, ugye? Nagyobb, mint az enyém, alig fér be a szádba, igaz? Ha vele kefélsz, attól élvezel el, ha elképzeled, ahogy titokban megleslek titeket, és szépen megőrülök.

Lenn (ingerülten) Erről nem akarok beszélni. Add ide a bort, kérlek.

A nő iszik, az smsre gondol, amit talán elolvashatott a férfi. Merre jársz most?

Élvezi ezt a játékot: a sehol sem levést, azt, hogy tulajdonképpen egyik férfi sem kaphatja meg őt igazán. Kicsit átlibbenni a határon. De mi is az a határ? A függöny, ahogy a szél hintáztatja a külvilág és a szoba között. A kontúr, ahogy túlfolyik rajta a sötét tus, ha túl sok bort ivott már és remeg a keze.