Altostratus translucidus[1]
Most milyen évszak jön.
A föld szaga édes. Az éjszakai városon keresztül úgy hordoz magával, mintha a kölyke lennék. A biciklijén nincsen fék, örül, hogy ilyen jól kijövünk, és hogy nem fázik a kezem.
Beszéltem neki az álom logikájáról, arról, hogy még sosem láttam a tengert, és hogy repülés közben a szívem egy zacskóban van mellettem. Hogy úgy érzem, sírni fogok, ha meglátom végre, de nem sürgős. Azt felelte, szereti a számokat, és közben figyeltem, egyre a szemét figyeltem, ahogy ezt mondta, a kocsmai lámpa fénykörében: talán szürke szerencsekő. Lehet, hogy terhes vagyok, mondtam neki. Felnevetett, félig nyitvahagyva az ajkait: az alsó fogsora inverze volt az enyémnek. Ez tetszett. Jól állna egy pocak: festenék rá virágokat és állatokat, mint abban a filmben a büszke indiánnők, és sokat lehetne nevetni, amikor nem tudnám a földre ejtett tárgyakat felvenni. Augusztusban nősül. Ezt hazudja.
Hogy ez az idő, a visszájára fordul bennem is minden, csak a szemeit figyelem: érti a dolgát, apa bicskájára gondolok, és a roham előjeleit kezdem felfedezni magamon.
A helyet mi zárjuk, a pultos előzékenyen felajánlja, hogy a maradék sört áttölti nekünk papírpohárba, ha nem akarjuk itt hagyni. Ő meg csak legyint, hogy majd kapok másikat, s azt képzelem, hogy egyik hídról a másikra sétálunk hajnalig, összeférceljük a várost, vajon hány lépés lehet összesen?
A váz hideg, de ennyi sör után nem esik nehezemre az egyensúlyozás. Nem félek tőle. Vajon be fog-e vérezni? Idelenn sárgaság van, a rakparton végig: modoros kandeláberek, mutatom neki a Dunát, a fények a cölöpök, piros-kék, sárga-zöld cölöpként nyúlnak be a vízbe, ha sokáig nézed, de nem nézheti soká, hisz ő vezet, fékje nincs, bár itt kihalt minden.
Álmos sem vagyok, és ő beszél tovább magabiztosan. Folyton a nevét mondogatom, szép neve van, elég magas, igen, minden stimmel, és tudja mi az a matematika.
A fekete Dunhillt választom a kávézóban, kinn ülünk le. Szeretem ezt a fajtát, tetszik a szűrő matt gyöngyházszíne, és ha nem tapad a számhoz, mondom neki, és közben elképzelem a farkát. Azt mondja, zaklatja egy némber, üzeneteket hagy neki a biciklijén (milliók vágynak a halhatatlanságra, de fogalmuk sincs, mit kezdjenek magukkal egy esős vasárnapon) öregedik, és szerelmes belé. Nincs szánalmasabb egy öregedő ribancnál. De te nagyon szép vagy, mondja, és mosolyog hozzá veszettül, én meg érzem a torkomban a szorítást, mintha olajos rongyokat nyeltem volna le, egyre nehezebb visszatartanom, kellőképpen részeg vagyok.
Telihold van, mondom neki, sokat kell inni ilyenkor. Sokat ittunk, nevet rajtam: milyen cuki vagyok. A hűtőn meglátok egy kedves játékot: apró szavak, hűtő mágnes, persze angolul, nem tudom soknak a jelentését, leülök elé, magyarázza, látja rajtam, hogy élvezem, de már húzna befelé, szippantana be a maga kis játékába.
A szoba tágas, nem kapcsol villanyt, fogja a kezem, az ágyba húz. A hold ezüstje tompa fényt ad. Alig látom az arcát, de érzem a borostáit, amikor közel hajol. Nem veszem le a nadrágom. Egy darabig ülök csak, és keresem a tárgyak árnyékát. Hirtelen bedugja a nyelvét a számba, hűvös kis gyík, beleharapok, a fogait keresem, össze akarom harapni azt a porcelán fogsorát, a hajamat borzolja, nem engedem hogy fölém kerüljön, egyre jobban remegek, ebben a szobában a tárgyaknak nincs árnyékuk ebben a szobában a tárgyaknak nincsen árnyékuk ebben a szobában a tárgyaknak nincsen árnyékuk, a mellkasára teszem a kezem: semmi jele az ismerős ritmikának. Érzem, hogy most végképp kibuggyan belőlem a roham.
Harapom a száját, szorítom le ügyesen, a melleimet akarja. A nadrágzsebből óvatosan előhúzom a kést, és anélkül, hogy abbahagynám a csókolását, a jobb oldalról a nyakába szúrom. Elég ügyesen, mert a vér azonnal ömleni kezd a karomra, buzgó éjjeli patak, a meglepetéstől artikulátlan hangokat ad ki, amilyen erősen tudom, csak szorítom magamhoz, de legalább negyven kilóval lehet nehezebb, alig bírom tartani. Percekig agonizál, gyönyörű. Lassan elengedem. Megnyalom az egyik ujjam.
Hullámokban tör rám a megkönnyebbülés, egyre csillapodik a görcs, még az sem érdekel, hogy a hajam is csurom vér lett. Kisimulnak az olajos rongyaim reggelre, mint az ég éjjeli felhőtakarója.
Az ablakoz lépek.
-------------------------------------------------------------------------------------------------
[1] áttetsző lepelfelhő. szürkés, vagy kékes színű, vízcseppekből és jégtűkből tevődik össze. Ha altosztrátusz borítja az eget, a tárgyak nem vetnek árnyékot. A rétegeiben a vízcseppek száma elég nagy ahhoz, hogy a Nap és a Hold körvonalait elmossa, és ne lehessen udvarukat látni.
Hú. Szeretlek.
VálaszTörlésezt a dekadens pesszimista szart! miert hiszi minden magyar szakos picsa magarol, hogy irnia kell? tanitani is epp eleg jo. olyan vacakok ezek az irasok, de meginkabb a lira. mesterkelt, irodalmiaskodo, mondando nelkuli onsajnalat szirup. kedves baszatlan huszonevesek, hamarosan ti is szanalmas, oregedo ribancok lesztek! ha mar most nem vagytok azok. inkabb valami ertelmes dolgot kellene csinalni, nem?
VálaszTörlésEmber!
VálaszTörlésÉn arc nélkül is szeretlek, csak basszál meg. Főleg, hogyha többen vagytok, úgy, mint én.
Szia!
Sajnos nem tudlak, de nem is nagyon lenne hozza kedvem. Ezek alapjan, legalabb is. Egyebkent negativ kritikat irni nem er, csak olyat, hogy "Hu. Szeretlek."? Furcsa.
VálaszTörlésRossz valasz. Nagyon rossz.
azember nemvót fiatal? már ilyen kákáncsomó trottylidumát nyomott a kőbölcsőben is? amit ír az nem elmzés, nem segítség, nem más mint primkó és sértő. általánosító fikázás.
VálaszTörlésA "szeretlek" a személynek szólt, mert ismerem. Az a baj, hogy a te véleményed is csupán ált. pocskondiázás, nem kritika, ráadásul úgy, hogy nem is ismered. Amúgy páran másként gondolják ezt, pl. az Év verseinek szerkesztői...(2008)
VálaszTörlésNem terveztem, hogy harcos levelezésbe kezdek a tűzről pattant, elvtelenül lájkoló barinőkkel, de ha ez bárkit megnyugtat, hát legyen! Kezdjük hátulról (ez biztos olyan kétértelműen izgiszexi, mint amilyen a többi irás itt): szóval itt ez az antológia, értem. Namármost az a kérdés, hogy mi minősít kit avagy ki minősít mit? Egy antológiában való szereplés valóban mércéje lehet-e a készség + tehetség + elszántság + alázat emanációjának? Kérdés.
VálaszTörlésTovábbá véleményt írni valamiről, ami ugyebár a világhálóra van fellőve, ad absurdum direkte pont azért, hogy minél többen olvassák el és habarodjanak bele a különc, mégis oly' szelíd, féktelen, de bűnbánó, szent és kurva patikusi precizséggel kiagyalt figurájába (a történelem és irodalomtörténet is jól ismeri a karaktert) - tehát véleményt írni az említett körülmények közt a nagyérdemű elé tárt "kedves naplóm" típusú bejegyzésekhez, azt gondolom nem kíván személyes ismeretséget. Gyanakodnék, de midenesetre furcsálnám, ha unokamániás-cicafagyi-ireneum (vagy mi) minden egyes hozzászólót jó előre alaposan megismerne, majd engedélyt adna a kommentelésre. Vagy csak ismerősök szólnak hozzá és csak jót? De érdekes!
Egyébként természetesen beleolvastam régebbi írásokba is és találtam jó párat, ami tökre tetszett, csak ez a gotik gyilkolós, meg úgy általában az utóbbi egy év termése valahogy szerintem kurva rossz irány. Ez az én véleményem. Ja meg az, hogy készen vagyok ezektől a fasz álművész, álbece, álnevektől. Hamár arcnélküliség, ugye.
Azember pedig még elég fiatal, de nem gondolja, hogy a fiatalság egy tulajdonság, amire büszke lehet az ember. Van, aztán meg elmúlik. Ennyi.
Nagy Kata and 1096 others like your comment.
VálaszTörlésSzerintem a te neved a legálabb álnév, mert egyáltalán nem utal a viselőjére...ez pedig, amit itt összehordasz, NEM kritika, ahogy hívod, csak puszta mocskolódás. Amúgy meg ha nem tetszik, lehet takarodni tetszetősebb vizekre, minek jársz ide vissza, ha ez a véleményed a művekről, csak nem "harcos levelezésekbe kezdeni" ? Jah, azt nem, hisz írtad is....
VálaszTörlésNagy Kata 1 kimosakodott kékharisnya paraszt!!! Az az antológija? pedig csek 1* jelent meg!
VálaszTörlés". inkabb valami ertelmes dolgot kellene csinalni, nem?"
VálaszTörlésMajd halkan bocsánatot kérek
VálaszTörléskisstílű zavart emberke volt
olykor lilán szellemeskedő az ismerősöm
már betegen feküdt szegény
amikor elhaladva a háza előtt
a járda pázsitszegélyén nagy
sasmadárra lettem figyelmes
látszott abban a pillanatban pusztult el
ahogy a földnek csapódott
errefelé sosem is láttam varjúnál nagyobb madarat
sosem is fényes sasmadarat
honnan miféle egeken át bukhatott ide
néhány nap múlva ismerősöm meghalt
ezek szerint rosszul ismertem
nem láttam meg a zavart emberkében
a feszülve köröző fényes királyi madarat
kikben meg gyöngyszín sasmadarat véltem feszülni
veréb mocorgott
majd halkan bocsánatot kérek
ha mint döglött gumit tépni cibálni kezdi húsom
majd halkan bocsánatot kérek
/Tolnai Ottó/
"Mondom Embör! Az Útat járomén..." Törökádi Vissza a sárosba.
VálaszTörlésKedveseim egy már első(cca.10) hamvát hullatott kék(?) harizsnya zöngeményivel reagálnék (-jegyzem meg az onoka stimmol(sőt!)- alant a lant(brrr...), mindég rossz izlelésem vót:
Csapda
feltálalt szerelem-halál
elnyűtt poszt-romantikája
a belletrisztikus szunyogcsődörök
zizzenései sűrűsödnek
türelmes vakaródzás után
nagyot csapsz képedre
imé kéznyomod alatt lapul
akárhány elkenődött exegéta