Pufi. Ez talán a szer neve.
Kívánom őt, és talán ő is kíván éngem. Van egy folt a bugyimon, úgy hívják: Kendő.
Kendő takarja el a lábamközi vágyat.
Borba mártva a szeméremajkak. Bár, ha lenne kivel ott a sarkon összemázolnám a plasztikos telefonfülkét. A területet felmértük, négyszög alakú. A terv alaprajza most nem látható, ingerküszöbön a sebes nyár. Sietni kell
Anyám éjjel kelt, a hold kalászait a hajába fonta, futott a keleti part felé. Se nem azé aki fut.
Elmarta a homok a talpát, ez meg lett festve, a festményből szőttest csinál Penelopé. Ő éjjel a vastag tölgyfa törzsét szorítja lábai közé, csigákat szül sorra, hajnalra elvérzik, s a nap ragyog. A vér apró tócsákba gyűlik, a felhők vörös porként magukba szívják, vörös fellegek ügetnek fel északra, ahol újra tudnak szülni az asszonyok, és az íriszük lángbaborult.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése