Teremőr

Kitalált személy vagyok.

Csontjaim homokból fújta egy állat.

Az ablakon át kiszálltam,

gondoltam, elhagyom.

Most a tetőre repülök, és onnan félek: éjjel tovább működöm.

Szinuszgörbét rajzol valahol az állami kardiogramm, én

hallom a szilánkokat, csupa törékeny holmi,

miként érnek földet.

Mindent hallok, engem keres, pedig nincs is nevem.

Álmomban ő járkál, őriz, mint egy fontos tárgyat

a múzeumokban szokás.

Vigyáz a fényerővel.

Üres dobozba költözik a szív.

Ami erősebb a félelemnél, az már hangrobbanás.

Az arcát kéne fölzabálni. Kikopogtatni fahéj titkait.